Véget ért a projekt
Befejeződött Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata TOP „Szekszárd rendezvényei infrastrukturális hátterének fejlesztése” című projektje. Az önkormányzat a 200 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás segítségével főképp a városi rendezvények megvalósítását segítő technikai eszközöket vásárolhatott, továbbá a rendezvényeket és a városi turizmust segítő marketing eszközök beszerzése valósulhatott meg.
A fejlesztés eredményeként Szekszárd rendezvényeinek infrastrukturális háttértámogatására komplex színpad és fénytechnika, továbbá ötszáz darab rakásolható karfás-, és további száz darab karfa nélküli szék beszerzése valósult meg.
Az önkormányzat a fentieken túl vásárolt még hetven garnitúra sörpadot. Az eszközök a városi rendezvények lebonyolítását segítik nyári érkezésük óta. A megyeszékhely önkormányzata korábban bérelni volt kénytelen a színpadot és az ülő alkalmatosságokat is, ami komoly kiadást jelentett. A projekt megvalósítását követően a saját eszközökkel egyszerűbben és költséghatékonyabban lehet megrendezni az olyan nagy szekszárdi rendezvényeket, mint a Szekszárdi Szüreti Napok, vagy a Pünkösdi Fesztivál.
A pályázat részeként marketing eszközök beszerzése is megvalósult. Két darab totemoszlop mellett egy párperces kisfilm is elkészült, mely a kor elvárásai szerint, modern formában képes felhívni a figyelmet Szekszárd nevezetességeire. Szintén a turizmust hivatott segíteni a szekszardguide.hu honlap, amit akár virtuális idegenvezetőként is használhatnak a városba érkezők. Szekszárd idegenforgalmi szempontból legfontosabb épületei és szobrai már felkerültek az oldalra magyar, angol és német nyelven, írott, valamint audio formában. A honlap bővítése folyamatos.
A projektről bővebb információt a www.szekszard.hu oldalon olvashatnak.