Újabb halálos tűz!

Délután fél egy körül érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez. A Tolna megyei Mőcsényben, a Palatinca utcában füstöl egy ház és valaki az épületben tartózkodik. A szomszéd megpróbált bejutni, azonban a nagy füst miatt ez nem sikerült.

Négy járművel tizennégy tűzoltó vonult a helyszínre, ahol egy harminchat négyzetméteres, faszerkezetű ház füstölt. Az egységek kiérkezésekor már nem voltak lángok, a nappaliban egy fotel és annak környezete izzott. A tűzoltók megszüntették az izzást, és két gázpalackot is kivittek az épületből.

Munkálatok közben megtalálták a ház idős lakóját, azonban már nem lehetett rajta segíteni, a helyszínen meghalt.

A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni.

A halálos lakástüzek áldozatai gyakran egyedül élő idős emberek, akik mire észreveszik, hogy tűz keletkezett, már végzetes füstmérgezést szenvedtek.

Egy füstérzékelő a hangos sípolásával felhívja az ember figyelmét a veszélyre, így megelőzhetőek a füstmérgezések és a hasonló tragédiák.

'Fel a tetejéhez' gomb