Hallgatói program a Goethe Intézetben és a Parlamentben

A Pécsi Tudományegyetem Német nyelv és német nemzetiségi kultúra mesterszakos
hallgatóiként lehetőséget kaptunk arra, hogy a Goethe Intézetben szervezett előadásokon,
majd Parlamenti látogatáson vegyünk részt. A szak ez év szeptemberében indult, így külön
öröm számunkra, hogy a szemeszter kezdetén megismerkedhettünk a hazai német nemzetiség
számára jelentős intézményekkel.

Dr. Klein Judit, aki 2018 óta a budapesti Goethe Intézet munkatársa, a Könyvtár és
Információs Osztály vezetője mutatta be számunkra a könyvtárak mai arculatát szerte a
világban. Beszélgettünk a zöld könyvtárakról, a könyvtárak szerepéről és fontosságáról,
valamint arról, hogy miben, és hogyan változott meg a könyvtárak „tevékenysége” a Covid
időszakban és azt követően. Nagyon érdekesnek tartottuk, hogy mennyire sokoldalúak
lehetnek a könyvtárak a mai világban és hogy minden korosztály szükségletét figyelembe
véve működnek. A beszélgetést követően megnézhettük az intézetet, az intézet saját
könyvtárát és a hozzá tartozó kis kertrészt.

Ezt követően Dr. Molnár Annamária szakreferens előadását hallgathattuk meg, aki bemutatta
a Goethe Intézet működését, feladatait és fontosságát. Megtudhattuk Annamáriától, hogy az
Intézetnek világszerte vannak intézményei Európától egészen Amerikáig. Az Intézmény
kulturális programokat és német nyelvtanfolyamokat is szervez az érdeklődők számára,
valamint segítséget nyújt diákok, tanárok részére. Különböző kiadványokkal is
megismerkedhettünk, melyek segítségünkre lehetnek munkánkban. Nagyon hasznos
előadásokat hallhattunk a délelőtt folyamán.


Délután folytattuk programunkat. Dr. Klein Ágnes egyetemi docens által szervezett
Parlamenti látogatáson vettünk részt, ahol találkozhattunk Ritter Imrével, német nemzetiségi
képviselővel, a Magyarországi nemzetiségek bizottságának elnökével. Rövid sétát tartottunk a
Parlamentben, megnézhettük a koronázási ékszereket, vadásztermet és az üléstermet. A sétát
követően egy beszélgetés során megismerhettük képviselő úr munkáját, annak a ténynek a
fontosságát, hogy a német nemzetiségnek, mint egyedüli kisebbségnek a képviseletét, érdekeit
a törvényhozásban képviseli. Beszélgettünk ennek előnyeiről és hátrányairól. Ritter úr először
szószólüként immár második alkalommal képviselőként vehet részt a Parlament munkájában.
A napot a Parlamenthez tartozó Országgyűlési Múzeummal zártuk, ahol Magyarország
politikai életének fontos állomásait tekinthettük meg.

Röviden összefoglalva nagyon tartalmas és ismeretekben gazdag napot tudhattunk magunk
mögött, melynek értékét magunkkal visszük.

Német nyelv és német nemzetiségi kultúra szak MA 1. évfolyam hallgatói:
Amrein Ágnes
Cseri Brigitta
Csörge Georgina

Jánosné Bodnár Brigitta
Krausz Bernadett

'Fel a tetejéhez' gomb