Pályázat szekszárdi civil szervezeteknek

Kilenc millió forintra lehet pályázni. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Kultúra, Civil Szervezetek, Városmarketing Bizottsága pályázatot hirdet a helyi civil szervezetek 2024. évi támogatására eszköz és infrastruktúra, valamint humánerőforrás tekintetében, amelyek elősegítik a szervezetek fejlődését és működését.

Hogy minek kell megfelelni?

  • az illetékes bíróság a felhívás megjelenése előtt legalább egy éve jogerősen nyilvántartásba vette, és az alapító okiratuknak, illetve az alapszabályuknak megfelelően ténylegesen működnek
  • 2023. május 31-ig teljesítették az Országos Bírósági Hivatal felé a beszámolási kötelezettségüket tevékenységüket Szekszárdon fejtik ki
  • a pályázati felhívásnak maradéktalanul megfelelő pályázatot nyújtanak be, és ahhoz valamennyi szükséges mellékletet csatolják
  • az önkormányzati adóhatóságnál és az állami adó- és vámhatóságnál nincs nyilvántartott adótartozásuk vagy köztartozásuk
  • az önkormányzattól korábban kapott támogatással elszámoltak

A hozzájárulás a pályázó 2024. január 1. és 2024. december 31. között keletkező működési és ugyanezen időszakban a működéshez kapcsolódó tárgyi eszközök beszerzési, illetve a humánerőforrás költségeihez nyújt támogatást, vissza nem térítendő formában.

Az elszámolási határidő: legkésőbb 2025. január 31.
A pályázatok benyújtásának a határideje: 2024. április 30.

A pályázatokat az alábbi elérhetőségeken lehet benyújtani:

  • személyesen – Szekszárd, Béla király tér 8. (Humán Osztály, Losonczyné Csuprik Erika, 2. számú iroda)
  • postai úton – 7100 Szekszárd, Béla király tér 8.

Részletek: szekszard.hu

'Fel a tetejéhez' gomb