Letartóztatásban a regölyi emberölés gyanúsítottja

A Tolna Vármegyei Főügyészség indítványára a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája ma 11 órakor egy hónapra elrendelte annak a 42 éves férfinek a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint megölte a 43 éves bátyját.

Az eddigi adatok szerint a gyanúsított és testvére közös háztartásában éltek. Múlt hét péntekét megelőzően a gyanúsított eddig tisztázatlan okból otthonukban egy kb. 80 cm hosszúságú farúddal fejbe ütötte a sértettet. Az elszenvedett sérülések miatt a sértett az életét vesztette.

A gyanúsított a sértett holttestét ezután zsákba, majd az udvaron egy gödörbe helyezte, amelyet ruhákkal, ágyneműkkel és földdel fedett be.

A sértett eltűnése miatt az ismerősei bejelentést tettek a rendőrségre. Az augusztus 18-án tartott rendőri ellenőrzés során a férfi felfedte, hogy hová rejtette testvére holttestét.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a férfit emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, amely bűncselekményt a törvény 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

A bűncselekmény jellegére, a nyomozás érdekeire, valamint a gyanúsított és az eljárásban érintett többi személy viszonyára figyelemmel a főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, mivel álláspontja szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedésnek mind az általános, mind a különös feltételei is fennállnak.

A járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adva egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb