Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség
A szekszárdi rendőrök kérik, aki információval rendelkezik a balesetről, jelentkezzen! A Szekszárdi Rendőrkapitányságon büntetőeljárást folytatnak 17010/626/2023.bü. számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
A rendelkezésre álló információk szerint 2023. október 3-án 16 óra 45 perc körüli időben Szedres külterületén egy kerékpáros közlekedett. Elmondása szerint a fenti útszakaszon az általa hajtott kerékpárral közlekedett Medina irányába, amikor egy eddig ismeretlen típusú személygépkocsi az általa hajtott kerékpár kormányának érintőlegesen nekiütközött. A biciklis ekkor elvesztette egyensúlyát, és elesett.
Az autós pedig megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A férfi az ütközést követően felállt, majd a kerékpárjára visszaült, és hazament. A biciklis órákkal később ment be a kórházba ellátásra, ahol kiderült, hogy súlyosan megsérült.
A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a balesetet követően a helyszín mellett több jármű, személygépkocsi, traktor, kerékpárosok, valamint gyalogos személy is elhaladt.
A szekszárdi rendőrök keresik azokat, akik a balesetet láthatták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkezhetnek. Aki bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél, hívja a 06-74-501106-os telefonszámot, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.