SHOOT4EARTH GO GREEN

Olyan korban élünk, amelyben a digitális videó mindenütt jelen van. A vizualitásnak központi szerepe van világunkban, minden a látványra épül. A fiatalabb generációk, akik már beleszülettek a gyors
technikai fejlődésbe, szinte összenőttek a mobiltelefonnal, a digitális videofelvételek készítésére
alkalmas eszközökkel és az internet használatával. Közülük sokan szívesen alkalmazzák az önkifejezés
eszközeként a video készítést.

A verseny célja, hogy a film tudatformáló eszközeivel hívja fel a figyelmet a fogyasztói szokások
megváltoztatásának szükségességére, a mindennapi életvitel során.

A résztvevő stáboknak – melyek akár egyszemélyesek is lehetnek – maximálisan 1 perc hosszúságú
filmekben kell felhívni a figyelmet arra, hogy a mindennapokban odafigyeléssel, takarékossággal,
tudatossággal mit tehetünk környezetünk megóvásáért.

A FESZTIVÁL VÉDNÖKE:
Prof. Dr. habil SZÉCSI Gábor kommunikációkutató, nyelvész, filozófus, a Pécsi Tudományegyetem
tanszékvezető egyetemi tanára, a Kultúratudományi Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar dékánja,
a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa,
az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja.

A NEMZETKÖZI ZSŰRI ELNÖKE/ A VILÁGVERSENY MŰVÉSZETI IGAZGATÓJA:
Prof. Karl BARDOSH, a New York University Tisch School of the Arts professzora

A PROGRAM VERSENYIGAZGATÓJA:
KINDL Gábor, a Shoot4Earth világverseny alapítója

NEVEZÉS
Nevezési díj és korosztályi megkötés nincs.
A forgatásnál kamerás mobiltelefon (okostelefon) használható.
Az utómunkálatok bármilyen erre alkalmas technikai eszközzel elvégezhetők.
Műfaji megkötés nincs.
A film lehet élőszereplős rövidfilm, video klip vagy animáció.
Az elkészített alkotást a YouTube-ra kell feltölteni. A kapott linket (video-URL), a jelentkezési lapon
megadott adatokkal együtt kell elküldeni a verseny címére: info@shoot4earth.org

DÍJAZÁS
Nemzetközi összdíjazás 500 USD értékben

A FILM BEKÜLDÉSÉNEK HATÁRIDEJE:
2022. november 22. (kedd)
A beküldött filmeket szakmai zsűri értékeli.

EREDMÉNYHIRDETÉS:
Helyszíne:
Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar, SZEKSZÁRD
Időpontja: 2022. november 29. (kedd)

INFORMÁCIÓ:
info@shoot4earth.org

 

'Fel a tetejéhez' gomb