Pernyészné Szente Judit az Év Iskola rendőre

Tolna vármegyéből az alezredes érdemelte ki az elismerést.

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2008 szeptemberében indította „Az iskola rendőre” programot azzal a céllal, hogy a elősegítse a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedését, a közlekedési ismereteik bővítését, valamint a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezők felderítését és megszüntetését.

A 2023/2024-es tanévben „Az iskola rendőre” programban Tolna vármegyében 74 általános- és 7 középiskola vesz részt, vármegyeszerte 66 iskolarendőr lát el feladatokat.

Tolna vármegyéből Pernyészné Szente Judit c. r. alezredes, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály kiemelt főelőadója, vármegyei iskolarendőr koordinátor érdemelte ki az elismerést.

Pernyészné Szente Judit az „Iskola rendőre” program elindulása óta területi koordinátorként aktívan részt vesz a feladatok végrehajtásában. Munkáját magas szakmai színvonalon, kiemelkedő szorgalommal és precizitással végzi. Kapcsolata a helyi szervek iskolarendőreivel, és a közlekedés biztonságában érintett állami-, önkormányzati, valamint civil szervezetekkel kiváló. Kolléganőnk munkájával hosszú idő óta segíti a gyermekek biztonságos közlekedésre nevelését.

 

'Fel a tetejéhez' gomb