Kedves Gazdim! Kisfókának hívnak

„Neked címzem a levelemet, mert biztos vagyok benne, hogy létezel valahol, csak még nem találtunk egymásra.

Nagyon fontos, hogy megismerkedjünk, szóval, én el is kezdem a bemutatkozást: itt Kisfókának hívnak. Végignézve a képeimet, szerintem ez nem is szorul további magyarázatra. Azt sajnos nem tudom, hogy miért kerültem utcára, csak azt, hogy nagyon rossz volt. Éhes is voltam, és sokat fáztam. Nagy szerencsém volt, hogy megtaláltak és a menhelyre kerültem. Most 3,5 hónapos vagyok, azt mondták közepes méretű leszek majd. Körülbelül fél év múlva lesz esedékes az ivartalanító műtétem, a többin túl vagyok! Bátran kiálltam az összes szuri próbát, bevettem a gyógyszereket, az ételek között sem válogatok.

Mindazok ellenére, hogy kidobtak és bántottak, én nem adtam fel a reményt!

Hiszem, hogy vannak jó emberek és hiszem, hogy közülük az egyik az én Gazdám. Jókedvű vagyok, nagyon játékos és szeretetéhes. Bárkivel megtalálom a közös hangot, képzeld még a cicákat is szeretem. Gyerekekkel játszani pedig egyenesen imádok! A gondozóim szerint ilyen szuper személyiséggel bárhol megállom majd a helyem! Talán pont nálad.. igen, Nálad!

Ha szerinted is, akkor kérlek, mutatkozz be Te is a tmallatvedo@gmail.com címre küldött levélben vagy a Szekszárdi Kutyamenhely -nek küldött üzenetben, hogy mihamarabb összehozhassanak minket! Én már nagyon várom!!! Pacsi: Kisfóka

'Fel a tetejéhez' gomb