Bűnszervezetben árultak

A napokban befejezték a szekszárdi rendőrök annak az ügynek a vizsgálatát, melyben egy, az elkövetés idején 32 éves szekszárdi férfit és társait gyanúsították meg bűnszervezetben elkövetett, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének és egyéb bűncselekményeknek az elkövetésével.

2020. novemberében indult eljárás hivatalból, ismeretlen tettes ellen, mivel a szekszárdi rendőröknek információja volt arra, hogy egy helyi ingatlan lakói nagy mennyiségben árulnak biofüvet.

Az ügyben széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek a szekszárdi rendőrök. A nyomozás során 40 tanút hallgattak ki, 54 esetben rendeltek ki szakértőt, majd a szálakat felgöngyölítve összesen 31 személyt gyanúsítottak meg. A beszerzett adatok alapján kirajzolódott a csoport működési modellje. A bűnbanda vezetője a szekszárdi férfi volt. A bűnszervezet tagjai közül ki-ki a neki kiosztott feladatokat látta el. Egyikük a hatóanyagot szerezte be Bonyhádról, a többiek a cigaretta alapanyagait vették meg. Más-más felállásban közel 20-an vettek részt a beszerzésben, keverésben, cigaretta töltésében és értékesítésben, vagy a fel nem használt bekevert dohány elrejtésében. A gyanúsítottak házánál, illetve Harcon és Faddon is hozzá lehetett jutni a cigarettához, szálanként 1.000 forintért. Amikor egyik-másik láncszem hosszabb-rövidebb időre kiesett, egy másik vette át a feladatait, de a kereskedés folyamatos maradt. Naponta 100-120 szál cigarettát értékesítettek átlagosan, de néha ennél is többre volt igény.

képA feltérképezett vásárlók közül néhányan csak pár alkalommal vettek az illegálisan értékesített „zen, biofű, vicces cigi, varázsfű, varázscigi” néven ismert szintetikus kannabionidot tartalmazó füstölnivalóból. Mások hónapokon keresztül vásároltak nagy tételben. Volt olyan, aki összesen 1.500 szálat vett meg. Rugalmasak voltak az eladók, akinek nem volt elég pénze, csokoládéval is fizethetett. Három vevő is volt, akik több alkalommal, összesen nagyjából 200 tábla csokoládéval egészítették ki a rendelkezésükre álló pénzösszeget, hogy megkapják a kívánt mennyiségű zent.

A nyomozás adatai szerint a társaság 2020 őszétől működött szervezett formában. Kollégáink három alkalommal hét gyanúsítottat vettek őrizetbe, közülük ketten jelenleg is börtönben vannak, a többiek bűnügyi felügyeletben várják a hivatalos eljárás végét.

A Szekszárdi Rendőrkapitányságon befejezték az ügy vizsgálatát, az ügyben keletkezett 8111 oldalnyi iratot az illetékes ügyészség részére befejezési javaslattal adták át.

'Fel a tetejéhez' gomb