Ezúttal megúszta (videó)
Ismét drón segítségével ellenőrizték a közlekedőket a rendőrök Tolna vármegyében. Egy nem mindennapos szabálytalanságot rögzített a kamerájuk az 56-os főúton levő egyik vasúti átjáróban. Egy Smart vezetője a tilos jelzés ellenére fékezés nélkül hajt át az átjárón. Ezt követően néhány másodperc múlva a sorompó is lecsukódik, és kicsivel később a vonat is közelít az átjáróhoz.
Videó az esetről itt >>>
Az autó vezetője azzal védekezett, hogy féktávolságon belül érkezett az átjáróhoz, és ezért nem állt meg a piros jelzésnél. A nő felelőtlenségének ára több tízezer forint közigazgatási bírság és 8 közlekedési büntetőpont lett.
A tavalyi évben az országban csaknem három tucatnyi ember vesztette életét vasúti átjáróban történt balesetben.
Tolna vármegyében is történt vasúti átjáróban tragédiával végződő baleset. Egy nő 2022 decemberében a Pincehelyen levő átjáróban kerékpárját tolva lépett figyelmetlenül a sínekre, miközben jött a vonat. Az ő életét sajnos nem tudták megmenteni.