Posted on: 2021-04-13 Posted by: Pixel Tv Comments: 0
Megosztási lehetőségek:

A MOL Mester-M Díj idén az eddigieknél is nagyobb jelentőséggel bír, hiszen a COVID-19 járvány okozta helyzetben a tanárok, edzők oktatásba fektetett energiája még inkább felértékelődött, munkájuk elismerése különösen fontos. Korábbi tanítványaik jelölése alapján a MOL Alapítvány kuratóriuma idén is 10 kiemelkedő munkát végző tanárt és utánpótlásedzőt díjazott, köztük Tolna megyében Harsányi Máriát, a szekszárdi Kosárlabda Sport Club edzőjét és Nagy Istvánt, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kémia, fizika és néprajz szakos tanárát. Barocsai Zoltán, a Szekszárdi I.Béla Gimnázium földrajztanára és Gruber László, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium földrajztanára pedig Mester-M oklevelet kapott. Emellett a járványhelyzetre reagálva az alapítvány „Kedvenc Online Tanárom 2020” címmel különdíjat is meghirdetett, amellyel a váratlanul bevezetett digitális oktatási időszak alatt különösen innovatív pedagógiai teljesítményt nyújtó tanárok és edzők munkájára kívánta felhívni a figyelmet. Ebben a kategóriában 11 tanár nyerte el tanítványaik jelölése alapján a díjat. Az erkölcsi elismerés mellett a Mester-M díj fejenként egymillió forintos, a különdíj pedig 200.000 forintos tiszteletdíjjal jár. A koronavírus-járvány miatt a díjátadó ünnepségre nem kerülhetett sor, a MOL Alapítvány virtuális találkozót tartott a díjazottakkal, akikhez ezt követően személyesen viszik el a díjakat.

Harsányi Mária >>>