Közzétéve:: 2020-05-02 Posted by: Pixel Tv Comments: 0
Megosztási lehetőségek:
Az EMMI kultúráért felelős államtitkársága a veszélyhelyzet kihirdetése óta dolgozik a károk felmérésén és enyhítésének megoldásán. Ennek eredményeképpen sikerült 1 milliárd forintot átcsoportosítani a független művészek megsegítésére, melyet Köszönjük Magyarország néven, pályázat útján oszt szét a bevétel nélkül maradt előadóknak.

A világjárvány okozta veszélyhelyzet fennállása számos kulturális területet hozott nehéz helyzetbe. A rendezvények, előadások és koncertek elmaradása nemcsak az intézményeknek okozott drasztikus bevételkiesést, de kiemelten sújtotta azokat, akik vállalkozóként, mint független előadó szerződtek egy-egy intézményhez.

A Köszönjük Magyarország címet viselő felhívást a nemzetstratégiai intézmények és szervezetek bonyolítanak le és saját hatáskörükben döntenek a pályázatok elbírálásáról is. A Nemzeti Színház a független színészeknek, színházi dolgozóknak, bábszínészeknek tesz közzé felhívást, a Hagyományok Háza a népzenei, néptánc és cigányzenei művészeket, a Nemzeti Táncszínház a kortárs tánc művészeit támogatja; a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ az artistáknak, cirkuszi dolgozóknak, a Petőfi Irodalmi Múzeum a könnyűzenei és egyéb előadó- művészeknek, a Filharmónia Magyarország Kft. a komolyzenei alkotóknak, míg a BMC Budapest Music Center a fiatal jazz művészeknek nyújt segítséget.

A munka nélkül maradt művészek nem tétlenkednek a hirtelen jött szabadidőben sem, társadalmi szerepvállalásuk példamutató. Sokan vállalnak karitatív munkákat idősek támogatására, videóüzenetekkel diákokat segítenek a tanulásban, míg mások próbákkal teszik hasznossá az otthon töltött időt.

Mivel a kultúra felelőssége, hogy a szellemi életet táplálja és a kiegyensúlyozott léthez szükséges lelki erőt átadja az embereknek, ezért a pályázatokat nem rászorultsági alapon, hanem feladatvállalás után ítélik a pályázóknak. A felhívással az ágazat azt kívánja erősíteni, hogy a kulturális dolgozók munkája létfontosságú és társadalmilag rendkívül hasznos. Ezen kívül a kulturális élet vérkeringésének újbóli megindítása olajozottabb lehet az aktív munkában tartott művészekkel.

Az egyes ágazatok felhívásait a nemzetstratégiai intézmények saját honlapjukon teszik közzé.

fotók: pixabay