Posted on: 2020-12-04 Posted by: Pixel Tv Comments: 0
Megosztási lehetőségek:

 

A Rádió Helló, az első németországi magyar nyelvű online rádióadó 2020. júniusától áll a hallgatók szolgálatában.

Egyik küldetésünknek tartjuk a társadalmi felelősségvállalást, hisz nem feledjük, honnan érkeztünk új otthonunkba. Ezer szállal kötődünk szülőföldünkhöz, ezért odafigyelünk a magyarországi történésekre. Adásainkon keresztül is erősítjük a köteléket, illetve a magunk eszközeivel segítünk az otthoni szükséget szenvedőknek.
A Helló Angyal című műsorunkban olyan magyarországi civil szervezeteket mutatunk be, adunk hírt róluk, akik több éve segítenek a rászorulókon.

Ahogy hallgattuk a történeteket, úgy nőtt bennünk a vágy, hogy a híradáson kívül másként, aktívabban is kapcsolódjunk a segítőkhöz. Keresni kezdtük azt a szervezetet, mely sok-sok adományozót koordinál, ami Németországban, a németországi magyarok körében is közismert.

Így esett a választásunk a MikulásGyárra.

Egyetértünk legfőbb céljával, hisz a miénk is ez: segíteni a mélyszegénységben élő nagycsaládokat, ily módon pedig rengeteg gyermeket, tekintet nélkül arra, hogy ki és miért éhezik. Hitvallásában is osztozunk: a humanizmus természetéből fakadó szolidaritásban. Ugyanúgy nem ismerünk különbséget gyermek és gyermek között; küzdünk a diszkrimináció ellen és függetlenek vagyunk a mindenkori politikától, mint ők.

Ezért különösen nagy öröm számunkra, hogy csatlakozhattunk a magyarországi MikulásGyár tevékenységéhez, s lehetünk németországi hivatalos partnerei és segítői.

Vállaltuk, hogy megszervezzük Németországban a felajánlások gyűjtőpontjait, s gondoskodunk az adományok Budapestre, a MikulásGyárhoz való elszállításáról – áll Kovács Gyöngyi, tulajdonos-főszerkesztő közeményében.

Továbbá műsorainkban és internetes felületeinken folyamatosan hírt adunk a MikulásGyár nemes vállalásáról, akciónk aktuális állásáról, az egyre szaporodó németországi gyűjtőpontok listájáról.

Bízunk benne, hogy hozzájárulhatunk sok-sok otthoni család, gyermek karácsonyának szebbé tételéhez, melyet a tisztelt hallgatók és olvasók jószívű részvételére alapozunk.

A Rádió Helló munkatársai természetesen elkészítik a maguk csomagját, melyekben – a kérés szerint – tartós élelmiszereket helyeznek el.

Reméljük, teljesül a kívánságunk: az örömünnep valóban mindenkinek az öröm ünnepe lesz!