Tájékozódj a parkolási lehetőségekről
A Zöld Város Program másik két részterületét is átvette a kivitelező HGT Invest Kft. pénteken. A munkagépek hétfőn kezdenek dolgozni. A belvárosi építési területeket szakaszosan zárják majd el a közlekedők elől, elsőként már hétfőn a Babits Mihály Kulturális Központ és a 160 lakásos épület közti parkoló hátsó részén, valamint a Prométheusz park melletti párhuzamos oldalon szűnik meg a parkolási lehetőség (lenti képeken), továbbá számítani kell az Auchan parkolótól a Liszt térre vezető bejárat melletti területek lezárására is. A boltok, üzletek, hivatalok és lakóházak, lakások megközelíthetősége biztosított lesz.
Gyurkovics János alpolgármester a lakók és a környéken dolgozók megértését kérte a Szekszárd szinte teljes belvárosát érintő felújítás miatt.
A Polgármesteri Hivatal az érintettekkel közvetlenül is felvette a kapcsolatot, a lakosság tájékoztatása pedig a hivatal elektronikus felületein és a sajtón keresztül valósul meg. Újdonság, hogy aki a zoldvaros@szekszard.hu címen jelzi elérhetőségét, az közvetlenül is megkapja a projekttel kapcsolatos tájékoztató anyagokat, továbbá a Hivatal a 74/999-313-as számon telefonon is nyújt felvilágosítást munkaidőben, ideértve az augusztus 7-11 közötti igazgatási szünet idejét is.
A részterületeken az alábbi munkálatok zajlanak majd:
1. A Liszt Ferenc téren a burkolatok és a zöldfelületek teljes egészében megújulnak.
2. A Liszt Ferenc tér – Luther tér közötti térsoron, kiegészülve a Prométheusz parkkal, valamint az ún. 160 lakásos épület és a Babits Mihály Kulturális Központ közötti térrel, ahol a burkolatok cseréje, zöldfelületek megújítása és növelése, játszótér építés, térrendezés, valamint a Prométheusz park szökőkútjának felújítása történik.
3. A Luther téren a jelenlegi park bontása után sétány- és térburkolat kialakítása valósul meg, a zöldfelületek megújítása mellett számos új bútorzat is kihelyezésre kerül.
4. A Wosinsky és a Kölcsey lakótelep épületei közötti terek felújításában a következők valósulhatnak meg:
₋ Járdák burkolatcseréje és zöldfelületek felújítása.
₋ A Kölcsey lakótelep új „fitness parkja” a Kölcsey ltp. 3-4. társasház mögötti területen, a régi sportpálya helyén valósul meg.
₋ A Kölcsey lakótelep játszótere megújul és bővül.
₋ A Wosinsky Mór lakótelep játszótere korszerűsödik, sportpályája megújul.
A kivitelezés várható időtartama: négy hónap.
A látványtervek a www. szekszard.hu/hu/zold-varos oldalon megtekinthetők.
A kivitelezési munka előrehaladásáról tájékoztatást a www.szekszard.hu honlapon, valamint a Facebookon Szekszárd Város Hivatalos Oldalán nyújtunk, hetente aktualizálva azt.
A Babits Mihály Kulturális Központ és a Prométheusz park közötti parkoló munkaterület lesz, azt hétfőn a forgalom elől elzárják.