Felhívás javaslattételre Szekszárd Város Aranykönyvébe történő bejegyzéshez

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata a Szekszárd Város Aranykönyvéről szóló 14/2011.(IV.12) önkormányzati rendeletére hivatkozva (olvasható a Polgármesteri Hivatal honlapján) a következő módon és az itt jelzett határidőre várja a város polgárainak, közösségeinek, valamint intézményeinek, gazdasági és társadalmi és egyéb szervezeteinek javaslatait a 2023-as naptári év megörökítésre érdemes eseményeiről.

Az Aranykönyvbe való bejegyzés indoka lehet, olyan
– kiemelkedően fontos pozitív, Szekszárdot érintő esemény, amely méltó arra, hogy a város történetének részévé váljon,
– kiemelkedő – szekszárdi személyhez, közösséghez, intézményhez kötődő – teljesítmény,
– neves személyiség látogatása,
– természeti jelenség, amelynek jelentős kihatása volt a város életére,
– események és teljesítmények – a reál és a humán szférában – amelyek új értéket teremtettek, illetve a város  hírnevét jelentősen emelték, vagy a városban lakók életminőségét pozitívan befolyásolták,
– kitüntetések – Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése vagy Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által alapított, valamint a köztársasági elnök, illetve országos hatáskörű szervek kitüntetettjei,
– a rendszeresen ismétlődő események, megemlékezések, nagyrendezvények esetén a javaslatban a jubileumi alkalmakon kívül felterjeszthető az adott évben különösen kitűnt rendezvény (illetve annak eleme) is,
– az általános és a középiskolák diákjainak tanulmányi, sport, művészeti, kulturális versenyein a nemzetközi, országos I-III. helyezettek, ill. az Arany, Ezüst, Bronz éremmel, fokozattal kitüntetettek, az OKTV és az OSZTV versenyeken az országos I-III. helyezettek kerülhetnek az Aranykönyvbe.

A bejegyzésre javaslatot tehetnek szekszárdi polgárok, közösségek, intézmények, gazdasági, társadalmi és egyéb szervezetek.
A javaslathoz szükséges űrlap letölthető a Polgármesteri Hivatal honlapjáról, ill. ügyfélszolgálati időben átvehető az ügyfélszolgálati irodában.

Kérjük, éljenek javaslattételi lehetőségükkel, és az aranykönyvi rendelet követelményeinek megfelelő eseményekről, teljesítményekről, személyekről küldjenek kellően indokolt javaslatokat szerkeszthető (Word) formátumban 2024. március 31-i határidőig a következő e-mail címre: aranykonyv@szekszard.hu vagy papír alapon a Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Önkormányzati és Szervezési Igazgatóság Humán Osztály, 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. (a borítékon: Aranykönyvi javaslat) címre.
A határidő után érkezett jelzéseket a bizottság nem tudja fogadni.

'Fel a tetejéhez' gomb