Idén is rekordszámú jelentkező a PTE KPVK –n

Több mint 2200-an jelentkeztek a Kar képzéseire, ebből 640 az első helyes jelentkezők száma. Az Oktatási Hivatal által közzétett friss információk szerint a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán meghirdetett szakok iránt tovább nőtt az érdeklődés az idei beiskolázási folyamatban.

Ez az összes jelentkező számát illetően 10 %-os, míg az első helyes jelentkezők számát illetően csaknem 3 %-os növekedést jelent a tavalyi rekordévhez képest.

A jelentkezők körében legnépszerűbb képzések az óvodapedagógia, gyógypedagógia és a tanító szakok, amelyekre összesen több mint 1400 továbbtanulni vágyó adta be a jelentkezését.

Pozitív fejlemény, hogy 2024-ben jelentősen nőtt a tanító szakon tanulni vágyók száma. Erre a képzésre összesen 415-en adták be jelentkezésüket, és közülük 129-en első helyen jelölték meg a KPVK szekszárdi vagy pécsi campusát továbbtanulási irányként.

Növekedést mutat a kar agárképzéseire jelentkezők száma

Továbbra is komoly érdeklődés mutatkozik a kar mesterképzései, például a szociálpedagógia és a gyermekkultúra szakok iránt is.

„Örömmel tölt bennünket, hogy a tavalyi rekordévhez képest is növelni tudtuk a kar képzéseire jelentkezők számát. Továbbra is célunk, hogy a pedagógus-, agár- és társadalomtudományi képzési kínálat folyamatos megújításával és a képzések tartalmi korszerűsítésével minél több érdeklődő számára tegyük vonzó továbbtanulási iránnyá a karunkon meghirdetett alap- és mesterszakokat”

– nyilatkozta a KPVK dékánja, Prof. Dr. Szécsi Gábor.

'Fel a tetejéhez' gomb