A Tolna Megyei Család-, Esélyteremtési és Önkéntes Ház november 22-én, „Weapon of choice-A te fegyvered a döntésed!” címmel tartott szemléletformáló kiállítással egybekötött interaktív előadást, melynek a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központ adott otthont.

A program célja a diákok és a többségi társadalom figyelmének felhívása volt, azoknak a csoportoknak az irányába, akik valamilyen bántalmazás (verbális, pszichés, fizikai) elszenvedői. A kiállítás és az előadás nyilvánosan, minden érdeklődő számára elérhető volt.

A program létrehozásával célul tűzték ki, hogy a társadalomban kialakítsák azt a képet, ami a bántalmazó magatartást egyértelműen elutasítja, valamint tudatosítja, hogy nem csak a fizikai, hanem a verbális és a fizikai bántalmazás is lélekromboló, hosszú távon maradandó sérülést okoz. A bántalmazást elszenvedő áldozatok irányába pedig szolidáris, empatikus, támogató magatartással tudjanak a diákok megnyilvánulni.

Az interaktív előadáson Tarnai Mária pedagógiai szakpszichológus beszélt a kommunikációról, a verbális agresszió formáiról, illetve a diákok információkat kaptak arról, hogy adott esetben milyen magatartással tudják kezelni az adott szituációt, vagy súlyos esetben hova fordulhatnak segítségért.

Az előadás végén a diákok – természetesen anonim jelleggel – kitöltöttek egy szóbeli bántalmazási kérdőívet, melynek végén mindenki felmérhette, hogy alacsony, közepes, vagy magas verbális agresszió szinten viselkedik. Ez alapján a diákok kaptak valamilyen szintű visszacsatolást a saját viselkedésükkel kapcsolatban, ami nagyban segítheti a későbbi viselkedési forma, illetve a személyiség alakulását.

A szervezők bíznak abban, hogy az interaktív előadással, illetve a szemléletformáló kiállítással az idei támogatási időszakban is minél több megyei intézménybe ellátogathatnak, mivel viszonylag alacsony költségvetéssel, nagyon hasznos és igazán szemléletformáló programot tudnak megvalósítani.

fotók: Richard Johnson