Várdaróci kakasütés

A horvátországi Baranya egyik legnagyobb farsangi eseménye a várdaróci kakasütés. Ez a hagyományőrző rendezvény minden évben egyre nagyobb tömeget vonz. Ilyenkor az alig félezres település akár a nyolc-tízszeresére duzzad.

Több évtizeddel ezelőtt élő kakast ütöttek a régi népszokás szerint. A különböző állatvédő szervek nyomására ma már bábukkal szimbolizálják a jeles rendezvényt.

Az esemény főszervezője a várdaróci Magyar Kultúr Egyesület. A település apraja-nagyja kakas jelmezbe bújik és végig járják az egész települést. Elűzik a telet, népdalokat énekelnek, műsorokkal kedveskednek “tojás a jutalom minden háznál” .

Lovaskocsikon kályhát és csónakot szállítanak. Az árvíztől való megmenekülést és bő termést remélnek. A látványos felvonuláson többszáz gyermek kakasjelmezbe öltözve vonul fel a több méteres kakasbábuhoz, ami egyben a kisfalu központja és egyik látványossága.

A kakasütés egyik legsikeresebb résztvevője egy vajdasági lány volt, aki egy nagy bottal ütötte le a beöltöztetett porcelán kakast. Az egyik csúcspont a kakasfőző verseny volt. Az első helyezett Molnár Róbert helyi mester lett, a második és a harmadik a szomszédos Kopácsról Kristóf Olivér és Farahó Zsolt volt. A versenyzők érkeztek Vajdaságból és Magyarországról is. A turisták szerint a legkedveltebb enyhén csípős volt nokedlivel tálalva. A paprika adott volt mivel a kárpát medence egyik legjobb paprikatermelője ez a vidék. A szervezők szerint a nemzeti identitás megőrzése és az összetartozás napja is volt. Fontos megemlíteni a helyiek rendkívüli vendég szeretetét: zsíroskenyérrel, fánkkal és forralt borral fogadták az ideérkezőket. Ahogy sétáltam a sok kis kakakas között az’ ismerős arcok’ slágere járt a fejemben a nélküled sorai ” egy vérből valók vagyunk”. Biztosra vehetjük hogy itt jó kezekben van a Magyar kultúra ápolása. Reméljük, még hosszú évekig magyar hangokkal szavakkal lesz hangos Várdaróc. Mindenki jól érezte magát, csak a többszáz kakas bánta ami a bográcsokba került. (Vasas Csaba)