Szétverte, majd elvitte a szekrényt

A Tamási Rendőrkapitányság eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy magyarkeszi lakos ellen. Az 53 éves férfi 2018. február 4-e és 7-e között bement egy magyarkeszi házba, majd szétverte a teraszon lévő mosogatószekrényt, melynek néhány részét eltulajdonította, valamint a padlásra is felment, ahonnan kőzetgyapot bálát lopott el. A férfi cselekményével mintegy 20 000 forint kárt okozott.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőt, aki részleges beismerő vallomást tett. Az eljárás során szabadlábon védekezhet. A Tamási Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztályának munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek a napokban átadták.

A rendőrség arra kéri az ingatlanok tulajdonosait, hogy tegyenek vagyonbiztonságuk érdekében. A lopások jelentős része megelőzhető, ha intézkednek a ház, valamint a hozzá tartozó épületek zárásáról.

A kiskereskedelmi forgalomban már olcsón vásárolhatóak különböző vagyonvédelmi biztonságtechnikai eszközök, amelyek alkalmazásával hatékonyan elriaszthatja a betörőket. A mozgásérzékelős lámpák, riasztók, vagy térfigyelők egyaránt jó szolgálatot tehetnek, de nem helyettesíthetik a jó állapotú kerítéseket, a kapukon és nyílászárókon lévő jó zárakat. Az eszközök megléte sokban segíthet elkerülni a bajt, de csak akkor, ha használja is azokat. A technikai eszközöket aktiválja éjszakára vagy arra az időszakra, amikor nem tartózkodik otthon! Az ajtókat, ablakokat és a kapukat zárja be kulccsal, lakattal! Helyezzen ki jelzést arról, hogy az ingatlan védett!

Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válik, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón, és az ingatlanon kívül várja meg a rendőrök kiérkezését!