Gyertyaszentelő Boldogasszony napja

A keleti liturgiában Hypapanté (= találkozó) néven már a IV. században megtartották, s hamarosan elterjedt a nyugati egyházban is. Mária karácsony után 40 nappal a mózesi törvényben előírt módon bemutatta a jeruzsálemi templomban a tisztulási áldozatot, s gyermekét fölajánlotta Istennek. A gyertyaszentelés és a gyertyás körmenet az ünnepi fények felvonulása. A gyertyák fénye Máriát is ünnepli, mert ő hozza a templomba a “népek megvilágosítására” szolgáló igazi Fényt. A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson. Ezen a napon az Egyház megáldja az égő gyertyákat. A szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embereket, ünnepeken éppúgy szentelt gyertyát gyújtottak, mint betegség vagy más bajok idején. Gyertyaszentelő nevezetes nap az időjóslásban is. Általában úgy vélik, ha február másodikán jó idő van, akkor későn tavaszodik, ezért “Gyertyaszentelőkör inkább a farkas ordítson be az ablakon, mint a nap süssön”. A Mura vidéken úgy tartották: “Gyertyaszentelőkör, ha esik a hó, fúj a szél, Nem tart sokáig a tél.” A Drávaszögben gyertyát szúrtak a földbe. Ha mélyen lehetett leszúrnia  sárba, akkor sokáig fog még tartani a tél. A Bács megyei Topolyán úgy tartották, hogy minél hosszabb jégcsapok lógnak e napon az ereszről, annál hosszabb kukoricacsövek teremnek majd. Ismert a medvével való jóslás: ha ezen a napon kisüt a nap és a medve meglátja az árnyékát, akkor visszamegy, és még negyven napig tart a hideg.