2017 június

Nemzetközi Halfőzőverseny és Fesztivál Barcson

Július 1-én Barcson Nemzetközi Halfőzőverseny és Fesztivál kerül megrendezésre. A rendezvény mottója: a Dráva, mint határfolyó nem szétválassza hanem összehozza az itt élő népek több évszázados barátságát. A helyszín a Dráva szabad strandja, igazi festői környezet a versenyzőknek és a fesztiválozó közönségnek. A folyó mindkét oldalról érkeznek résztvevők. Pontyhalászlé és vegyes hallé kategóriában indulhatnak a

Harkányi barátok látogatása Cintulánál Balatonfüreden

Cintula Magyarország I. DJ műsor vezetője életmentő műtéten esett át. Szívkoszorú cserét végeztek rajta. Több órás műtét után, lábadozik vidáman, jókedvűen telnek napjai. Jelenleg Balatonfüreden az Állami Szívkórházban utókezelésen vesz részt. Nagyon jó körülmények között, szép környezetben gyógyul, dicséri a személyzet kedvességét és figyelmes munkáját. Körülményekhez képest jól érzi magát. Hamarosan visszatér. A nyár közepétől

Folytatódik a szúnyoggyérítés, a Balatonnál és a Dunánál is irtanak

Folytatja a központi szúnyoggyérítési programot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF); ezúttal a Balatonnál és a Dunánál irtják a vérszívókat – tájékoztatta az OKF helyettes szóvivője kedden az MTI-t. Mukics Dániel emlékeztetett arra, hogy a program június elsejével kezdődő első hetében a Szigetközben és a Tisza-tónál irtották a szúnyogokat, összesen 28 ezer hektárnyi területen. A tervek szerint

Vasúti baleset

Simontornya és Tolnanémedi között 2017. május 31-én 13 óra 30 perckor egy 40 éves paksi férfi személygépkocsival közlekedett, amikor figyelmen kívül hagyta a fénysorompóval biztosított vasúti átjáró piros jelzését, valamint azt, hogy a vasúton egy tehervonat közeledik. A figyelmetlen járművezető ráhajtott a vasúti pályára, ezért az érkező vonat a személygépkocsinak ütközött, amely ennek hatására a vasúti